3. Fejezet

Halii! :) 
Meghoztam a 3. fejezetet! Remélem tetszik majd nektek! :)  
Köszönöm az 500+ oldalmegjelenítést!
Nagyon sokat jelent nekem! Tényleg köszönöm! :) 

Csak álltam ott és meredtem a papírra aztán rá jöttem valamire. Ha Maggie és Taylor erről nem tudtak akkor mégis mit keresett itt a levél?? A felismerés úgy csapott belém, mint egy villám.
Most már igazán sírtam. Leültem a földre és azon gondolkodtam, mi is történt egy perc alatt.. Rájöttem, hogy a két ember akiket a legjobban szeretek nem tudom hány évig hazudtak.. És arra is, hogy van valami erőm, bár ezt kevésbé hiszem, a leginkább az érdekel, hogy ezt a szüleim írták!.
Nagyon fájt minden. Hogy Maggie és Taylor hazudtak, hogy egy ilyen nagy dolgot titkoltak és a szüleim írását nézve az is nagyon fájt, hogy nincsenek itt..
Nem tudom meddig sírhattam, de már csak azt vettem észre, hogy Maggie csodálkozva néz rám az ajtóból.
- Em! Mi a baj? Történt valami? -kérdezte és nyújtotta kezét, hogy letörölje könnyeimet, de én ellöktem azt- Mi az?- kérdezte elkerekedett szemekkel
- Mi?? Ez! Ez a baj! -dobtam oda a levelet neki és gyorsan felálltam, aztán elindultam a szobámba
- Emily, állj meg! -fogta meg a csuklóm, én pedig ki szedtem kezem a kezei közül
- Nem is tudod mit titkoltatok! Felfogtad?? Én..én ekkorát még nem csalódtam! -kiabáltam aztán a szobám felé vettem az irányt, ismét, csak most Maggie nem fogott vissza, hagyta, hogy menjek.
Amint a szobámba értem újra előtörtek a könnyeim. Úgy fájt az egész.
Vacsorázni se mentem. Nem fogok egy asztalhoz ülni velük.. Ezek után? Nem.. Semmiképp...
Egész este gondolkodtam. Mi ez az erő? mit csináljak vele?
Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy meg kell tanulnom!
Nem tudom hánykor sírhattam magam álomba, de biztos későn..

*  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *  *

Reggel szokás szerint elaludtam, mert nem volt erőm felkelni.
- Em! Kicsim ébredj! -jött be a szobába Maggie
- Nem megyek iskolába! -jelentettem ki- és jobb lenne, ha te meg a szobámba nem jönnél..
- Em tudom, hogy haragszol, de, ha engeded, hogy megmagyarázzam.. -itt folytatta volna, de nem hagytam. Idegesen felültem az ágyamon és így szóltam
- Megmagyarázni?? Mégis mit Maggie?? Ja megvan! Azt akarod megmagyarázni, hogy miért hazudtál mindenről?? Tudod mit kíváncsian hallgatom! -bólintottam irónikusan
- Én.. Csak óvni akartalak! Nem akartam elmondani, mert tudtam, hogy ki fogsz akadni és.. Szomorú leszel, én pedig ezt nem akartam! -magyarázkodott
- Chh.. Ez a legjobb kifogásod? Gyenge.. -mondtam és a szemeim szikrákat szórtak. Még soha nem beszéltem így Maggievel. De, nem érdekelt most az illem..
- Emily én.. Csak nem akarlak elveszíteni, mert én tudom mivel jár ez az egész! Én nem akarom, hogy úgy végezd mint a szüleid! -akadt ki teljesen és könnyezve leült az ágam szélére. - Én csak boldognak és átlagosnak akartalak látni és nem így! -hirtelen leblokkoltam. Nem attól amit utoljára mondott, hanem a mondandója első fele miatt.
- Mi az, hogy úgy végezd mint a szüleid? -kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. - Te tudsz valamit róluk? Ezt is eltitkoltad?? Ki vagy te Maggie?? Már komolyan nem tudom! -akadtam ki. - Ha tudsz valamit akkor kérlek mond el!
- Em! Én ismertem a szüleid.. A család barátja voltam.. Mindent tudtam róluk és rólad is.. És amikor hozzám kerültél, nem akartam, hogy az történjen veled, mint a szüleiddel.. Hogy.. egy butaság miatt, bajod legyen!
- A szüleim.. A szüleim autóbalesetben haltak meg! Te.. te mondtad!
- Hát.. Az nem is volt igazi baleset.. - vallotta be szomorúan
- Mire célzol Maggie? -kérdeztem gyanúsan
- A szüleiddel.. Szándékos baleset történt. De ez nem tudódhatott ki, mert akkor az egész gondolatterjesztéses dolog kitudódott volna..
- Mi? Gondolatterjesztés? Ez tuti hülyeség! Nem, nem tudom elhinni.. És mi az, hogy szándékos baleset?
- Igen.. 17 év után elég nehéz lehet elhinni... Hát, a szüleid fékjét elvágták, mert tiszteletlenek voltak a bíróság előtt.
- Hát az! De tudnál még mesélni? Én nem értek semmit! -ráztam a fejem
- Hát nálatok ez egy családi örökség? Nem tudom, hogy fogalmazzak.. Nagyon sok ilyen család van. De nem mindegyik családnak van ugyan az az ereje. A te családod a gondolatot tudja irányítani és kiterjeszteni.
Én ennél többet nem tudok segíteni.. Csak ennyit tudok..
- Ez teljesen hihetetlen. -mondtam elképedve. - Viszont kegyetlenség volt amit csináltak.. A szüleimmel!
- Az! Kegyetlenség volt! Elvétették a sulykot, és erre sajnos ők is csak később jöttek rá.
- Tudod mit.. Inkább nem akarok erről beszélni.. Csak! Ölelj meg! -tártam szét a karomat, majd Maggie mosolyogva átölelt
- Ugye tudod, hogy én mindig itt leszek neked? .kérdezte miközben még mindig ölelt
- Persze! És köszönöm! Értem, hogy miért hazudtatok, igaz fáj még egy kicsit, de megérem! Amúgy.. rá jöttem, hogy meg akarom tanulni ezt az egészet! A gondolat irányítást! Tudni akarom! -mosolyogtam
- Én ebbe nem tudok segíteni.. De nagyon büszke leszek rád, ha sikerül megtalálnod a jó utad!
- Köszönöm! Nagyon szeretlek! -bújtam hozzá
- Én is téged! Ma nem muszáj iskolába menned.. Pihenj kicsit! Ma maradhatsz! -ajánlotta fel, majd felállt
- Oké! Visszafekszem még egy kicsit! -bújtam a takaróm alá
- Oké! Pihenj! Megyek kicsit rendet rakok.. - ment ki az ajtón, aztán nem tudom mi történt, mert elaludtam. Legközelebb 11-kor nyitottam ki a szemem. Először elgondolkodtam, hogy álmodtam-e a beszélgetést Maggievel, aztán arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg nem álmodtam.
- Maggei! Jó reggelt! De jó illatok! -mosolyogtam
- Palacsintát sütöttem! -mosolygott
- Imádom a palacsintádat! Nutellával!
- Tudom.. Ott van, már kiraktam egy adagot és nutellát is! -mutatott az asztalra, én pedig rögtön támadásba lendültem. A hadi üzenet, hogy támadni fogok az volt, hogy a kenőkést beleraktam a nutellába, majd a támadást megkezdtem a palacsinták ellen.. 6 palacsinta után pedig inkább visszavonultam.
- Ez finom volt! -töröltem meg a számat egy szalvétával
- Örülök, hogy ízlett! -mosolygott majd komolyra váltott.
- Gondolkodtam, és eszembe jutott, hogy van egy másik család akik szintén gondolat irányítással foglalkoznak. Igaz messze laknak kissé, de ha gondolod kérhetünk segítséget tőlük! Van nekik is egy lányuk azt hiszem.. Vagy fiúk nem tudom. A lényeg, hogy ők talán tudnak neked segíteni.
- Öhmm.. Talán, ha fel tudod őket hívni akkor az nagyon jó lenne. De csak, ha tényleg nem probléma!
- Nem!  Dehogy! Akkor most fel is hívom őket oké?
- Oké! Akkor meg tudsz vele beszélni mára egy találkozót? -kérdeztem Maggiet aki épp a füléhez emelte a telefont
- Remélem. -suttogta aztán beleszólt a telefonba, én pedig inkább felmentem a szobámba és leültem a gép elé
Nagyban gépeztem amikor rezgett a telefonom. Alison írt.


De rossz is hazudni a legjobb barátnőmnek.. De jobb ez így, majd elmondom, ha én is képes leszek felfogni.
Elég sokat gondolkodtam, és már csak arra kaptam fel a fejem, hogy csengettek.
Maggie ajtót is nyitott én pedig lementem, hogy bemutatkozzak a tanító "barátnőmnek".
Hát meglepődtem a fiú láttán, és kérdőn néztem Maggiere, aki csak mosolygott.
- Szia! Alex vagyok, gondolom te vagy Emily! -mutatkozott be mosolyogva
- Öhmm szia! Igen Emily! -mosolyogtam vissza kissé félénken én is. Nem is lesz olyan rossz ez a tanulás.. Na jó verd ki a fejedből ezt a hülye gondolatot Emily!